Táborunk harmadik napjának középpontjában a teremtett világ és a Teremtő szépsége állt. A nap első felében a városligetben és az állatkertben jártunk. A hatalmas fák, a színes virágok és a különféle állatok mind-mind Isten alkotó szeretetéről meséltek nekünk.

Beszélgettünk Assisi Szent Ferenc példájáról is, aki olyan mély szeretettel fordult a teremtett világ felé, hogy még a Napot és a Holdat is testvérének nevezte. Megható volt hallani a gyerekek gondolatait: többen is megfogalmazták, hogy az állatok is éreznek, nekik is dobog a szívük, akárcsak nekünk. Együtt idéztük fel az édenkerti állapotot, amikor az ember és a teremtett világ kapcsolatában béke uralkodott.

A nap csúcspontját azonban a szentségimádás jelentette. A teremtett világ szépsége után megérkeztünk magához a Teremtés Urához, Jézushoz. Ez idő alatt Benne gyönyörködhettünk. Felemelő élmény volt látni, ahogy a táborozók csendben, figyelmesen vettek részt - többen életükben először.

A szentségimádás alatt lehetőség volt gyónásra is. A gyerekek éltek ezzel a kegyelmi alkalommal, hiszen egymást váltották.

Ahogy én magam is néztem Jézust, Vianney Szent János egyszerű, mégis mély gondolata jutott eszembe: „Én nézem őt, ő néz engem.” Jézus személyes szeretettel tekint mindannyiunkra. Úgy tud minden emberre nézni, hogy közben teljes figyelmével csak téged lát. 

A gyerekek kis cédulákra írhatták fel személyes imakéréseiket is, amelyeket egy kosárba helyeztek, az Oltáriszentség elé.

Ezt napot is – tábori hagyományunkhoz híven – a hálakarkötők átadásával zártuk. A gyerekek figyelmesek egymás felé. Egy-egy apró kedvességet, bátorítást és mosolyt is meghálálnak. Ezek az apró gesztusok is azt mutatják, hogy a közösen megélt élmények nemcsak szép emlékekké válnak, hanem Isten személyes szeretetével töltekező közösséget formálnak belőlünk.